A Református templom
Az oklevelekben 1291-ben feltűnő Szék település református temploma Közép-Erdély egyik legigényesebb kivitelű és legjobb állapotban fennmaradt Árpád-kori épületének tekinthető. Bár a három hajós, poligonális szentélyű épület látszólag kiválóan őrzi XIII. századi kialakítását, történetében számos bővítés és újjáépítés mutatható ki.
Az épület leglátványosabbnak számító, átlagosnál bonyolultabb térképzésű, stilisztikailag érett gótikusnak tartható keleti része épült a legkorábban. A hatalmas, bordás keresztboltozattal fedett szentély igényes kőfaragvány-anyaga (bimbós fejezetek, festett zárókövek), térképzése, karéjos körablakai vagy a külső konzolsoros párkány a keleti rész építését az ún. kerci műhelyhez kötik. Ezt az attribúciót megerősítik a szentély északi és déli oldalán megjelenő mellékterek (eredetileg talán sekrestye és előcsarnok) is. A kerci ciszterci kolostor megépítése az 1230-as évekre tehető, építő mesterei (de azok „leszármazottai” is) Erdély számos épületén az 1270-80-as évekig használták a kolostor épületének alaprajzi sajátosságait és faragványainak formavilágát, meghonosítván ezáltal az érett gótikus stílust a régióban. E faragvány-anyag egyik igen szép példája a széki szentély déli falán most feltárt oszlopbélletes, háromkaréjos ülőfülke. A szentélyt a két oldaltérrel egyszerű kialakítású, csúcsíves nyílások kötik össze.
Érdekes, hogy a templom három hajós, bazilikális hosszháza sokkal egyszerűbb kialakítású, nem követi a szentély stilisztikáját, félköríves árkádjai még a romanikát idézik. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy a szentéllyel a hosszház összefügg, még hogyha egy rögtön rákövetkező építési fázis eredménye is: hasonló szélessége és arányai arra utalnak, hogy a „kerci műhely” a templomnak csak a szentélyrészét készítette el, a hosszházat azonban már egy sokkal egyszerűbb formakincsű csoport építette. A hosszház eredeti, XIII. századi faragványanyagából csupán a gádorfal-ablakok keskeny, csúcsíves, igen egyszerű keretei őrződtek meg. A templom későbbi építési fázisai és javításai – nem véletlenül – az igénytelenebb kialakítású hosszházat érintették leginkább. A hosszház belső térrendszerének érdekessége, hogy a déli és északi árkádsora nem volt szimmetrikus: a déli árkádsor két szélesebb nyugati ívével szemben egy „normális” méretű árkád és egy bejárattal áttört fal volt. A bejárat egy ismeretlen rendeltetésű saroktérbe nyílt.
A kutatások alapján a hosszház nyugati végét már a XIV. században javítani kellett: az említett bejárat melletti északi árkádot elfalazták, és ekkor készült a mai nyugati kapu is.
A XV. század második felében jelentős átalakításon ment át az épület: a főhajó nyugati végébe monumentális harangtornyot építettek, a déli homlokzatra széles, csúcsíves ablakokat nyitottak, a szentély északi melléktere mellé pedig késő gótikus nyíláskeretekkel tagolt sekrestyét építettek. E munkálatokhoz hozzájárult Hunyadi Mátyás 1470-es bőkezű adománya is.
A templom XVI-XVII. századi átalakításairól keveset tudunk, de meghatározó volt ekkor a protestáns liturgiára való áttérés (pl. bevakolták a templom falképeit). Egy 1619-es javítási felirat őrződött meg az egyik pilléren. Ekkor építhették az északi mellékhajó karzatát, melyre az egyik ablak alsó részének elfalazása utal. Ezzel összefüggésben az oldalhajók falait megmagasították, tetejüket összekötötték a főhajó tetőzetével, óriási sátortetőt alakítva ki. Talán ezzel a beavatkozással függhet össze a hajó északi pillérén feltűnő 1703-as felirat. Az 1717-es tatár támadás után 1727-ben javították ki a templomot.
1767-68-ban nagyarányú javítás zajlott, megemelték a tornyot, valamint ennek keretében készítette 1770-ben Umling Lőrinc asztalos a hajó hajdani kazettás mennyezetét, melyből jelen helyreállítás előtt csak egy feliratos kazetta volt ismeretes. 1781-ben portikuszt ragasztottak a déli bejárathoz. A szószéket kidei Horváth Ádám faragta 1793-ban. A XIX. század első felében a szentély eredeti ablakait durván kiszélesítették, félköríves nyílásokra cserélték, ugyanakkor ezt a beavatkozást erősen megsínylették a középkori falképek és kőkeretek is. A széki templom hatalmas tetőzetét 1946-ban erősen megrongálta egy vihar, így a helyreállítás elodázhatatlanná vált.
Római katolikus templom
Mivel a reformációkor a székiek nagy része áttért a református hitre, 1759-ig a katolikusoknak nem volt templomuk. 1714-ben a kolozsvári Ferenc-rendi szerzetesek székre jöttek és kolostort alapítottak. 1752 és 1759 között Mária Terézia királynő támogatásával szerzetesi lakás épült valamint a jelenlegi katolikus templom. A ferencesek iskolát is működtettek itt mely igen színvonalas volt. A rend utolsó lakója Fábián atya volt, aki Széken hunyt el 1988-ban. Azóta Széken nem élnek szerzetesek.
Széki ortodox fatemplom
Az ortodox fatemplom 1707-ben épül, a település Felszegi részében. Az építők ezt a templomot Szent Mihály és Gábor arkangyalok tiszteletébe ajánlották, éppen ezért nevezik ezt a templomot Szent Mihály és Gábor arkangyalok templomának. Ez a templom az 1700-as években Mikes gróf által betelepített román közösségnek épült. Ugyanebben a templomban pedig II. József császár idején iskola is működött a román gyermekek számára.
A széki ortodox fatemplom építészeti stílusában magán hordozza az erdélyi fatemplomok jellegzetes stílusjegyeit, a téglalap alakú építészeti forma, a déli oldalirányba elnyúló tornác és a sokszögű oltár, mind az ortodox fatemplomok építészeti stílusra enged következtetni.
A templom az évek során számos felújításon esett át, ám arra mindig figyeltek, hogy az eredeti formáját megőrizzék. A többi ortodox templomhoz hasonlóan belsejét értékes freskók és ikonok díszítik.
A templom belsejében elkülöníthetjük, a férfiak templomát a nők templomától, amit gerendák választanak el egymástól. A férfiak templomában kizárólag csak férfiak ültek, míg a nők templomába csak a nőknek volt bejárásuk. A két rész közötti átjárást egy középen elhelyezett szépen dekorált ajtó biztosítja.
A férfiak templomának boltozata félköríves, amit festett és faragot oszlopokkal és diadalívekkel támasztanak alá. A háromajtós szentélyfalon hat különböző festett kazetta található, amelyek ábrázolásában Gábor arkangyal és a négy evangélista jelenik meg.
A férfiak templomának falán megőrzött festmények, biblia részleteket jelenítenek meg mind az ótestamentumból, mind pedig az újtestamentumból. Az ótestamentum egyik leglátványosabb jelenetét, Illés tüzes szekéren való elragadtatását ábrázolja, míg az újtestamentumi jelenetek több ízben Krisztus visszajövetelét hirdetik.
A nők temploma felett pedig található a szintén tölgyfából készült harangház, ami értelemszerűen a harangnak ad helyet, ezt a harangházat pedig egy nyolcszögű sisaktető fedi.
A széki ortodox templomban felelhető freskók, szentképek és ikonok, eredete a XVIII.-ik századig vezethetőek vissza.
Tájház
A XX. század második felében a településre begyűrűzött modernizáció az építkezésben is megmutatkozott, ahol elsődlegesen a praktikum szempontjai domináltak a hagyományok megőrzése helyett. A kilencvenes évek végén felmérést készítettek a tájházakká alakítható épületekről, aminek köszönhetően több tájházat is kialakítottak Széken.
A tipikusan széki tájházak beosztása egységes, kivétel nélkül mindegyik hármas beosztású, nádfedeles parasztház. Építészeti stílusában a székely paraszti építészet jegyeit hordozza. Ennek eredményeképpen a lakóházak bejárati ajtajából egyenes a pitarba érkezünk, ahol a szabad kéményes sütőkemence található.
Az utca felőli legtágasabb szoba az első ház, vagy a tiszta szoba, amely a mai napig jelen van legtöbb széki házban, építészeti stílusától függetlenül. Ez a szoba őrzi a település népművészeti és berendezési stílusának hagyományait.
Mielőtt a lányok férjhez mentek, több éves előkészületet igényelt a stafírung vagy a hozomány, előkészítése, összeállítása, aminek nagy részét az édesanya szőtt. A lányok a konfirmálási időszak után kerültek eladósorba, és általában 2-5 éven belül férjhez is mentek. A konfirmálás utáni években a lányok elsajátították a szövés, fonás, varrás tudományát, a szülők pedig elkészítették a lányuk számára az első ház bútorait. Ezek a bútorok személyre szabottak voltak, ugyanis a férjez menő lány neve és a házasságkötés éve is szerepelt a festett ágy elején.
Ez a festett ágy, amit ,,nagyágynak” is neveznek a széki szoba egyik legszebb és legjellegzetesebb darabja. Ezen az ágyon a magasra vetett varrottas párnák megmutatták a lány anyagi és társadalmi helyzetét, ugyanis a párnák száma, ami 6-tól 12-ig terjedt, illetve azok magassága is meghatározó volt. A párnák alá pedig pokrócot, ágytakarót, derékaljat és paplan vetettek.
A párnákkal díszített nagyágyon kívül a szoba berendezési tárgyai között szerepel a festett pad, kanapé, tulipános láda, benne a népviselet különböző darabjaival. A porcelán tányérok pedig több sorban, egy festett tálalón kapnak helyet. A szokásokhoz híven a szobák falait kék színűre festették, és ezek adtak helyet a festett tányéroknak, amikre színesre szőttes széles kendőt akasztottak díszítés gyanánt.
A széki tájház harmadik helyisége a hátsóház, vagy hátsó szoba, amelyben tulajdonképpen az emberek éltek, és a mindennapi teendőiket elvégezték. Ennek a szobának a berendezése jóval egyszerűbb és minimalistább, ugyanis a használati tárgyak kivételével, alvóágy, asztal, székek, pad, illetve egy tűzhely, nem tartalmazott egyebet.
A tájházak berendezési tárgyai, bútorai, eszközei, szőttesei a faluból kerültek összegyűjtésre. Az itt összegyűjtött tárgyak, és az így felújításra került épületek, amelyek mai napig múzeumként is működnek, összességében a hagyományainkhoz való ragaszkodását és azok tiszteletben tartását hivatott tükrözni.
Csukás tó
A Csukás-tó Románia legmélyebb édes vizű tava, amely 26 hektáron helyezkedi el és a mélysége eléri a 10-18 métert is. A víz konstans magassága, az állandó esőzéseknek, és a tóba torkoló patakoknak köszönhető. A tavat körülvevő náddal együtt 120 hektárnyi területet foglal el, amely nedves területi ökoszisztémájának köszönhetően számos élőlénynek biztosít élőhelyet.
A Csukás tavat nem csak területi elhelyezkedése és mélysége teszi különlegessé, hanem az is, hogy az egyetlen olyan tó az Erdélyi síkságon, amelyen a Duna deltájához hasonlóan úszó nád keletkezik. Továbbá az egyetlen olyan tó Erdélyben amely nem szenved semmilyen káros emberi beavatkozást, ugyanis 1966-ban természetvédelmi területnek nyilvánították. A természetvédelmi területen belül megengedett a sporthorgászat. A tó az ismertségének nagyrészt ennek köszönheti ugyanis, nagy mennyiségű csuka (Esox lucius) található a vizeiben. Megengedett a sátorozás és a túrázás is. Ezek mellett az ide látogatóknak lehetősége nyílik a különböző madárfajok megfigyelésére, ugyanis erre a célra kialakítottak egy madár lest.
A természetvédelmi területen több 30 madárfajt azonosítottak. Ezek közül pedig néhány faj igen ritka Európában. A halfajták közül megtalálható főként a csuka, de nagy mennyiségben van kárász, compó, sügér, és keszeg is.
A tó egy régi, kibányászott sóhegy helyén keletkezett, azonban napjainkban édes vizű, köszönhetően a tóba torkolló patakoknak, amelyek hordaléka lerakódott a tó fenekén, és meggátolja az édesvíz érintkezését a sóréteggel.
Nádas
Nemzeti természetvédelmi terület, a Fizes medencében tálalható. A 2000-es évek elejétől védet területnek van nyilvánítva. 505 hektáron fekszik, amely nagy része nádból áll, sok madár fajnak ad otthont, mint például a bölömbika, a törpegém, a cigányréce, valamint a hegyi tyúk. Az egyik legszebb vidék Románáiban, kiváló kikapcsolódási hely a tavak szerelmeseinek.
Szürke gém (Ardea cinerea)
A szürke gém nevéhez illően alapvetően szürkés színezetű. Nyaka és feje fehéres, bóbitája, mely a szeme mögül indul, fekete.
A bóbitával még nem rendelkező fiatal egyedek feje sötétszürke. Evezőtollai feketék, szárnyfedői sötétszürkék.
Csőre sárga, de költési időben narancssárgává válhat. Hossza mintegy 90–98 centiméter, szárnyfesztávolsága 175–195 centiméter között mozog. Testtömege 1–2 kilogramm. A szürke gém részben vonuló madár. Az észak-európai – és részben a közép-európai – állomány télire Afrikába, a Szaharától délre eső vidékre vonul. Viszonylag későn indul, és korán érkezik. Élőhelyén, mocsarak, folyók, tavak partján rokonaihoz hasonlóan halakkal, kétéltűekkel, csigákkal, hüllőkkel, kisemlősökkel, rákokkal táplálkozik.
Fehér gólya (Ciconia ciconia)
Testhossza 100-115 centiméter, álló helyzetben a magassága 110–125 cm, szárnyfesztávolsága 155-165 centiméter, testtömege 2200-4400 gramm. Testének nagy része fehér vagy piszkosfehér, szárnyvégei feketék, csőre és lába piros Ahogy más gólyáknak, az ő lába is hosszú, 20–25 cm. Nyaka, egyenes csőre is hosszú. A csőr hossza hímeknél 15–17 cm, tojóknál 14–17 cm. Az állkapocs a hímeknél hegyesebb, a tojóknál egyenesebb. Írisze szürkésbarna, és a szemet fekete bőr övezi.
Ahogy más gólyák, a fehér gólya szárnyai is szélesek és hosszúak, ami lehetővé teszi a vitorlázást. Lassan és szabályos időközönként verdes a szárnyával. Nyakát és lábát kinyújtva repül. Kikelés után a fiókákat rövid, szétszórt, fehér pehelytollak borítják. Egy héttel későbbre a pehelytollazat besűrűsödik. A frissen kelt fiókák lába rózsaszín, ami később megszürkül.
Csőre fekete, csak a hegye sötétbarna A fészek elhagyása után a fiókák tollazata hasonló a felnőttekéhez, kivéve, hogy a fekete tollak még barnásak.
Csőrük és lábuk fekete; végleges színüket a következő év nyarán érik el.
Nagy Kócsag (Egretta alba)
Testhossza 85-102 centiméter, szárnyfesztávolsága a 140-170 centimétert is eléri. A nemek hasonlóak, bár tömegét tekintve a hím kissé nagyobb, 1030 gramm körüli, míg a tojó mintegy 960 grammot nyom.
A nagy kócsag tollazata kikelésétől fogva fehér, költési időn kívül csőre sárga, lába barna, arcbőre zöldes. Nászruhája szintén fehér, ám sok gémfélével ellentétben nincs bóbitája, helyette hosszú, fátyolos szárnytollai nőnek; ilyenkor csőre rózsaszínes, pirosas, később fekete (olykor sárga tővel), arcbőre élénkzöld, lába pedig fekete. A nagyobb termetű, társas gázlómadarak közé tartozik. Élőhelyét sziki és nádas mocsarak, brakkvizes lagúnák, árterek képezik.
Halakat, kétéltűeket, vízirovarokat, kisemlősöket fogyaszt a többi gémféléhez hasonló, kivárásra és villámgyors lecsapásra épülő vadászstratégiájával. Alapvetően magányosan táplálkozik, bár nagy bőség esetén több példány is összeverődhet.
Bölömbika (Botaurus stellaris)
A bölömbika alapvetően világosbarna rejtőszínű, tollazata sötétebb barna és fekete csíkokkal mintázott. A feje teteje fekete, a szájzuga kékeszöld. Hossza mintegy 70-80 centiméter, szárnyfesztávolsága a 125-135 centimétert is eléri – a valóságban azonban jóval kisebbnek látszik, mivel rendszerint gubbasztó testtartásban látható. Tömegét tekintve a hím a nagyobb (1-2 kilogramm között), míg a tojó mintegy 0,5-1 kilogramm közötti testtömegű.
nagyobb termetű gázlómadarak közé tartozik, és a többi gémfélétől eltérően kizárólag költőhelyén, a sűrű vízinövényzet között keresi táplálékát. Békákat, halakat, gőtéket, gyíkokat, madárfiókákat, ízeltlábúakat, ősszel és télen kis rágcsálókat is fogyaszt. Vonuló madár, általában március elején érkezik és október közepén távozik. Meleg vizű kifolyók, egyéb, be nem fagyó vizek mellett egyes példányai – gyakran kisebb csoportokban – áttelelnek. Vonulás előtt nem gyülekezik csapatokba. Telelőterülete a Földközi-tenger partvidéke, főként az észak-afrikai partok.
Színezete kiváló rejtőzködési lehetőséget biztosít számára a nádasokban. Ha veszélyt észlel, nyakát kinyújtja és csőrét felfelé tartja („cövekel”). Mivel hosszú ideig képes mozdulatlanul maradni, gyakorlatilag észrevehetetlen. Ha hirtelen meglepik, szárnyát kitárja, és nyitott csőrrel csapkod.
Barna rétihéja (Circus aeruginosu)
A barna rétihéja a madarak osztályának a vágómadár-alakúak rendjébe, ezen belül a vágómadárfélék családjába tartozó faj. Európában és Közép-Ázsiában elterjedt, de a Közel-Keleten, Dél-Ázsiában, valamint Afrikában is előfordul. Rövidtávú vonuló. Testmagassága 48-56 centiméter, szárnyfesztávolsága 115-130 centiméter. A hím 400-670 gramm, a tojó 540-800 gramm.
Feje kicsi, teste nyúlánk, szárnya és farka hosszú. A hím szárnyán és farkán szürkés színezés, hasalja rozsdabarna. A tojó sötétbarna, feje és torka világos. A fiatal példányok sötétbarnák. Alacsonyan, imbolyogva repül, zsákmányára hirtelen ejti rá magát. Siklórepülést is végez.
Főleg kisemlősökkel, talajon élő és vízimadarakkal, hüllőkkel táplálkozik. Hazánkban rendszeres fészkelő. Nádasokban nádszálakból, gyékényből építi fészkét. A nászidőszak áprilisban van. A költési időszak áprilistól júliusig tart. Fészekalja 4-5 tojás, a kikelési idő 31-32 nap, a kirepülési idő 5-6 hét.
Magyarországon márciustól októberig tartózkodik, de át is telelhet.
Bakcsó (Nycticorax nycticorax)
A bakcsó a madarak osztályának a gödényalakúak rendjébe, ezen belül a gémfélék családjába és a gémformák alcsaládjába tartozó faj. Népies neve vakvarjú, kvakvarjú, oláhpap, kakcsó, vasfejû vakkánya.
Észak- és Dél-Amerikában, valamint Európa és Afrika nagy részén elterjedt. A kifejlett bakcsó tollazata alapvetően fekete-fehér. Csőre, feje teteje és háta fekete, szárnytollai szürkések, arca, nyaka és hasoldala fehér. Szeme vörös. Halványzöld lába a párzási időszakban sárgás vagy vöröses színűvé válik, hasonlóan arcbőréhez. Bóbitája néhány hosszú, fehér tollból áll. A fiatal példányok sötétbarna rejtőszínűek vajszínű pettyekkel, és olykor összekeverhetőek a hasonló méretű, összességében világosabb színezetű és csíkos bölömbikával.
A bakcsó a kisebb termetű gémfélék közé tartozik, ráadásul jellegzetes gubbasztó testtartása miatt még valós méreténél is kisebbnek tűnik. Hossza 58-65 centiméter, szárnyfesztávolsága 105-112 centiméter, tömege 500-800 gramm. A nemek hasonlóak.
A kisebb termetű, társas gázlómadárak közé tartozik. Bujkáló természetű, szürkölet idején lesz aktív (erre utal tudományos elnevezése is: Nycticorax = Éjszakai holló), nappal pedig csapatosan pihen élőhelyén, a nádasok vízközeli peremén, fűzfákon. Bár társas lény, inkább magányosan vadászik: halakat, békákat, vízirovarokat, kisemlősöket fogyaszt. Ha fiókái vannak, nappal is kutat táplálék után.
Hosszútávú vonuló madár, hazánkban márciustól októberig figyelhetjük meg.
Az egerészölyv: (Buteobuteo)
Sík- és hegyvidéken egyaránt szép számban előforduló gyakori ragadozó madár.
Közepes termetű, tollazata a sötétbarna és a fehér között változik. Főként kis termetű emlősöket zsákmányol, de nem veti meg a többi gerincest, a rovarokat vagy a gilisztákat sem. Testhossza 50-57 centiméter, szárnyfesztávolsága pedig 110-130 centiméteres.
Az egerészölyv nehéz, közepes vagy nagy termetű, széles szárnyú és rövid farkú madár. A tojó nagyobb és testesebb a hímnél. Színezete változó, a sötétbarnától a majdnem fehérig terjed, ami egyedülálló az európai ragadozó madarak között.
Sokuk feje, hasa és szárnyának alsó fele fehér, A kézevezők vége mindig sötét, a farok szorosan szalagozott. A fej és környéke többnyire hosszában csíkozott, ritkábban fehér vagy sötétbarna.
A sötét színváltozat hasa is sötétbarna.
Darázsölyv (Pernis apivorus)
Európában és Ázsia nyugati részének tölgyeseiben fészkel, télen Afrikáig vonul. A Kárpát-medencében rendszeres fészkelő.
Testhossza 52-60 centiméter, szárnyfesztávolsága 135-150 centiméteres, testtömege 350-1000 gramm.
A hím egy kicsit nagyobb, mint a tojó.
A hím feje szürke, a tollazata barna, világosabb mintázattal. Lábait vastag tollréteg védi zsákmányállatainak szúrásai ellen. Darazsakkal, méhekkel, ezek lárváival és bábjaival táplálkozik. Követi a hazatérő rovarokat, majd szétdúlja a fészküket, úgy fogyasztja el a mézet, lárvákat, kifejlett méheket. Tölgyesek fáira rakja gallyakból készített fészkét.
Fészekalja 2 tojásból áll, melyen 33-34 napig kotlik.
