Minden év December 6.-án Székre is ellátogat a Mikulás és ajándékot hoz a gyerekeknek. Ezen a napon egy férfi mikulás ruhába bújik, és a kultúrházban összegyűlt gyerekseregnek ajándékot oszt. A gyerekek általában szüleikkel együtt érkeznek és izgatottan várják a Mikulást, akinek verset mondanak és énekelnek. Ezután minden gyermek megkapja a Polgármesteri hivatal által megvásárolt ajándékcsomagot.
Széken a gyermekek hivatalos napjának megünneplése az utóbbi két évben került be a minden évben megtartott rendezvények sorozatába. Ugyanis minden év június elsején egy teljes napon át a gyerekeket ünnepeljük, ahol a mókáé és a kacagásé a főszerep. A gyermekek nemzetközi ünnepét, általában a helyi óvodások és kisiskolások zenés és táncos előadásaival kezdjük, amit egy bábszínházi előadás követ. Ezután pedig minden gyerek kedvére válogathat a különböző tevékenységek közül, ugyanis a polgármesteri hivatal jóvoltából, a vásárteret szinte teljesen ellepték az óriás ugrálóvárak, a felfújható gumi csúszdák, körhinták, a csokoládé és cukorka standok. A temérdek édesség, vattacukor és fagylalt mellett a gyerekek részt vehettek, arcfestésen, és különböző kézműves foglalkozásokon is. Természetesen ezen a napon minden gyermek a polgármesteri hivatal vendége volt.
Az ötven éves házasok találkozóját, minden évben megrendezi a polgármesteri hivatal, ahova meghívnak minden olyan széki lakost, akik már ötven éve élnek házasságban. Ezen az eseményen egy álló fogadással ünneplik a házasság és a család fontosságát. Az ünnepség egyik legfelemelőbb pontja, mikor a széki fiatalok versekkel és zenés előadásokkal lepik meg az idősebb generációt.
Széken a hagyománnyá vált őszi vásárt idén VII. alkalommal szervezte meg a széki Polgármesteri Hivatal szeptember 2-3. között. A hagyományokhoz híven az idei vásár fő mozgató rugói a főzőverseny és a kirakodó vásár volt. A főző verseny keretein belül, gulyás és hagyományos töltött káposzta került terítékre, a kirakodó vásárban pedig a széki kézművesek kínálták eladásra a portékáikat. Mindezekkel párhuzamosan a színpadon táncos és zenés előadásokra került sor, ugyanis mindkét napon a műsoridő első felében a gyerekeké volt a főszerep. Elsőként a széki óvodások léptek színpadra a Katicák tánca című előadásukkal, majd szintén gyerekek és fiatalok szóló előadásokkal szórakozatták a közönséget. Majd a kolozsvári sétáló bábszínház Kőleves című előadásával szórakoztatta a gyerekeket. Ezután került sor a néptánc előadásokra és a testvértelepüléseink műsoraira. A nap végén pedig Homonyik Sándor koncertre került sor. A vásár második napján szintén a széki óvodások léptek először színpadra, akik egy hagyományos széki fonót adtak elő. Őket követték a szóló előadások és a néptánc fellépések. Ezután a kolozsvári Operettisimo Együttes tette színvonalasabbá a rendezvényt, amit a Piramis együttes koncertje zárt. Azonban az idei évben a többi alkalomtól eltérően, sor került a hagyományos széki kézműves termékek bemutatására, ugyanis a színpad mellett kialakításra került, egy kézműves sátor, ahol az érdeklődők megnézhették, hogyan is készül a híres széki szalmakalap, a rámán varrotas, a széki gyöngykaláris, a pikkelyes szíj, a festett bútor vagy a rozmaringos mennyasszonyi párta és a vőlegényi bokréta.
Mindkét napon próbáltuk úgy összeállítani a programot, hogy mindenki találjon magának kedvére való elfoglaltságot, így a sport szerelmesei is mindkét napon részt vehettek karate bemutatón és egy box gálán. Ezenfelül pedig mindkét napot hajnalig tartó táncházzal, tábortűzzel, a vasárnap estét pedig tűzijátékkal zártuk.
Szék 1717-óta minden augusztus 24.-én gyászünnepet tart. Ugyanis ezen a napon portyázó tatár seregek törtek be a faluba, akik a templomban ütöttek rajta az imádkozó tömegen. A lakosság jelentős részét lemészárolták, több száz főt elhurcoltak, kifosztották a templomot, és a várost felgyújtották. Ekkor a székiek megfogadták, hogy öltözékük alapszíne ezentúl a fekete és a piros lesz, és hogy erre a napra az idők végezetéig emlékezni fognak.
Nincs ez másként napjainkban sem ugyanis minden év augusztus 24.-én háromszori Istentisztelettel és böjttel emlékeznek erre a sajnálatos eseményre. A Bertalan napi megemlékezésnek jól meghatározott eseménysorozata van. Ugyanis a napot délelőtti Istentisztelettel kezdjük, amit további két Istentisztelet követ, ahol a liturgiális szolgálatok mellett minden évben felolvasásra kerül a ,,História Memoriálé’’ ami a Bertalan napi történések összefoglalója. Az ünnepi istentiszteletek után pedig egy rövid megemlékezésre kerül sor a központi nagy színpadon, amit koszorúzás követ. A nap végén pedig az itt összegyűlt tömeg, a polgármesteri hivatal vendége egy pohárka szilva pálinkára és főtt kukoricára.